Ha ideképzelt olvasóim valami merőben újra számítanak, csalódást kell okoznom. Nem találom ugyanis törvényszerűnek, hogy az aktuálisnak frissnek kell lennie, s a friss sem ér össze törvényszerűen az aktuálissal. Cormac McCarthy The Road, (magyarul: Az Út) c. regénye már régen kikerült az érdeklődés fősodrából; de a szöveg minősége konzerválja aktualitását. Fikció, amely az ember és a bolygó végállapotát írja le. Atomtél, ökológiai katasztrófa, bármi. A mi világunk paradicsom a regény világához képest. A példázat-jellegű szöveg két ember, apa és fia reményvesztett keresését beszéli el. Menekülnek dél felé az örök tél és a pusztulás elől a régiből talán még valamit megőrző világba. A regényben nincsenek információk a világégés okairól, nincsenek nevek, nincs semmi. Kiüresített, egyszerű mondatok vannak, nyers közlések, ahogy a szereplők cselekedetei is a minimálisra szűkülnek. Legfeljebb a tájleírások nyelve poétikus; de a pusztulás-költészet lebontja a poézist. A Road olvasása során gyakran eszünkbe jut Beckett, Dosztojevszkij, az egzisztencialisták stb. De ezekkel a többletekkel együtt gyönyörű kiűzetés-történet; amely az azonos című filmadaptációba is képes behallatszani.
