- Pillanatnyi zavaromban úgy vélem, mítosszá csak azután válik egy "történet", hogy eloldódott a hittől. Ilyen viszonylatban a mítosz egykor biztosan valóság volt, amit aztán újabb történet ("mégnemmítosz") le nem bontott. Ennyit a mítoszról. Illetve ennyit erről a sarkos gondolatfutamról, amely ezer sebből vérzik, ám apropóját egy könyv adja. Hat éve jelent meg, de csak most bukkantam rá.
Jean Delumeau A paradicsom története (így, kis "p"-vel) c. írása azonban megérdemli a kitüntető figyelmet. Nagyszabású és nagyon nagyvonalú vállalkozás ez, amelyben a szerző példás és szórakoztató (!) filológiai alapossággal követi végig az Éden képzetének alakváltozatait az ókortól, a középkoron át a 18. századig, a "mítosz" lerombolásáig; pontosabban a nyitó gondolatok értelmében, a "mítosz" felépüléséig.
A gazdag forrásanyagot feldolgozó opusz sok lebilincselő idézetet hasznosítva élvezettel vonja be a költészet, az értekezőirodalom, a teológiai viták és a történetírások felhalmozott korpuszát. A modern ember, földrajzi ismeretei birtokában, a Paradicsomra mint a boldogság elvont terminusára gondol, s nem mint evilági helyre. A középkor kezdetén azonban nagyon is valóságos térként beszéltek róla, s a kert földrajzi helyzetének meghatározására komoly tudományossággal törekedtek. (Kis kitérő: a nagy földrajzi felfedezések szorosan kapcsolódnak ehhez a gondolkodáshoz.) A középkor végére a Paradicsom valóságos terét az aranykor mítosza és az utópiák váltják. És itt elérkeztünk a Kert végéhez, a mítosz kezdetéhez.
