"A legfontosabb kérdés, hogy a bűnnel, a szegénységgel és a könyörületesség hiányával való találkozás miként kezdi ki az ember integritását, hogyan szedi ízekre a személyiséget. "
Nem túlzás a Polisse-t a márciusi hazai premierek legjobbjának mondani. A filmnek erős tematikai húzása van: a párizsi rendőrség gyermekvédelmi osztályának mindennapjait dolgozza fel. A mozi ereje abban is megmutatkozik, hogy a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények hatásvadász ábrázolására nem fektet hangsúlyt, a gyomorforgató eseményekről az elkövetők és az áldozatok vallomásaiból értesülünk. Ebből következve indokolt, hogy mindent a nyomozók szemszögéből látunk. Az ő végtelenül stresszes, nyomasztó jelenségekkel teli életük kerül a film középpontjába. A Polisse nézőjét, persze, nagyon felkavarja a gyermekek ellen elkövetett bűnök elbeszélése, a hangsúly mégis arra terelődik, hogy ezek az esetek, milyen hatást váltanak ki a rendőrökből. A legfontosabb kérdés, hogy a bűnnel, a szegénységgel és a könyörületesség hiányával való találkozás miként kezdi ki az ember integritását, hogyan szedi ízekre a személyiséget. Hiszen nemcsak a valódi áldozatok, de maguk a rendőrök is áldozataivá válnak a bűnnek és a társadalom betegségeinek.
A néző átérzi a feszültséget a rendőrségi kihallgatásokból építkező sodró lendületű dramaturgiának és a kézi kamerás képeknek köszönhetően, amelyek itt nem a trendeket szolgálják ki, hanem funkciójuk van. A rendező, Maiwenn szereplőként is beleírja magát a filmbe: fotóst alakít, aki a nyomozók munkáját dokumentálva fokozatosan merül el az életükben. A fotós és a fényképezőgép a történet szempontjából kevésbé tűnik szükségszerűnek, hacsak azért nem, hogy utaljon rá: amit látunk - még ha meghökkentő is - nem valóság; az ennél sokkal "valóságosabb." A Polisse érzékeny, erős és bátor alkotás, amely nem fecseg, de sokat mond.
